Oldal kiválasztása

Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!

Meghoztam a csütörtöki IRÁNYTŰ-t számodra, melynek az a feladata, hogy a heti küzdelmek közepette is a helyes úton tartson, és ne lankadj az Isten-keresésben!
Ez a levél egy anyaggyűjtemény, mely a hét hátralévő részéhez (csütörtök, péntek, szombat) ad olyan impulzusokat, amelyek segítenek töltekezni, és megtartani Isten jelenlétében és szeretetében!

Saját imaszándékodat az oldal aljára írhatod! 
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!

 

 

 

IRÁNYTŰ:

„MÉLYSÉGEINK FELÉ” – Isten megtapasztalásának szempontjai, gyakorlatai

Gyorsuló világban élünk, mi magunk is egyre zaklatottabban. Ezért is szükséges odafigyelned önmagadra, az Istennel való kapcsolatodra. A jelenlét gyakori észlelése átalakulással járó út, saját mélységeid felé irányít, hogy megtapasztalhasd, Isten úgy szeret, amilyen vagy.
Erről szól az alábbi 13 részes sorozat!

3. rész: Ne azt nézd, ami látszik

A szándékommal az Isten felé fordulok

„Az ember (…) azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.” (1Sám 16,7)

A következő lényeges lépés: szándékommal Isten felé fordulok. Így fejezem ki, hogy a jelenlét ideje alatt nem magammal akarok foglalkozni, hanem tőlem telhetően a jelenlétre irányulok és Jézus neve felé fordulok. Kifejezem tehát készségemet és elszántságomat, hogy Istent figyelmem középpontjába állítom és ráhagyatkozom: „Neked adom ezt az időt!”, „Te vezess engem!”, „Te működj bennem!”, „Itt vagyok, a tied vagyok!”. Ez a szándék erőfeszítéseimet Istenre irányítja.

Ez döntő fordulat. Itt mondom ki, hogy az Ő akarata legyen meg, és ne az enyém (Mt 6,10). Ez a szándéknyilatkozat teszi a jelenlétemet imává. Fáradozásaim eredményét Istenre bízom.

Elengedem saját világomat

Bár az ember Isteni felé akar fordulni a jelenlétben, mégis azt tapasztalja, hogy állandóan visszahajlik önmagára: gondolataira, érzéseire, elképzeléseire, gondjaira, terveire, álmaira, hibáira, hiányosságaira. Arra a törekvésre, hogy mindent az ellenőrzése alatt tartson és ő dönthesse el, minek szabad megtörténnie és minek nem. Visszahajlik továbbá vágyára, hogy gyorsabban haladjon előre, mindent jól és helyesen végezzen, vagy pedig arra a kívánságára, hogy más legyen, mint amilyen most, a jelen pillanatban. Mindezt el kell engedni. Az itt felsoroltak hatására könnyen azt gondolhatja valaki: „Én erre képtelen vagyok. Nem tudok ezektől elszakadni.”
Ez reális elgondolás, hiszen saját erejéből valóban képtelen rá. Végső soron kegyelem, vagyis ajándék, ha sikerül megszabadulni saját kis világunktól, mely annyira eltölt minket. Senki nem ajándékozhatja meg ezzel önmagát. De a befogadására felkészülhetünk.

Egy képpel szeretném a mondottakat szemléltetni, amelyet a jelenlét megvalósítására alkalmazok:
az a szándékom, hogy egy gyertya lángját nézzem. A gyertya fénye most Isten jelenlétének fényét jelképezi. Szándékommal figyelmemnek egyértelmű irányt szabok. Ugyanakkor miközben figyelmemet a fényre irányítom – nem foglalkozom vele, mi minden van még a helyiségben, ahol vagyok. Nem kell tehát előbb kiürítenem vagy rendbe raknom a  helyiséget ahhoz, hogy zavartalanul nézhessek a gyertyára.

Így önmagunkat sem kell kiüresíteni és rendbe rakni. Ráhagyatkozom „Isten rendbehozó szeretetére” (Clara Maria von Oy), ahogy vagyok. Ő teremt bennem rendet.
Mindazzal, ami bennem van, Isten felé fordulok. A jelenlét imádsága alatt jelentkező úgynevezett akadályokat nem nekem kell az útból elhárítanom. A szemlélődő imádságban az elengedés abban áll, hogy megengedek mindent, ami bennem történik, anélkül, hogy foglalkoznék vele.

GONDOLAT:

A héten próbálj ezen gondolatok alapján egy gyertya előtt imádkozni! Imádság elején mondd ki a szándékodat, hogy ezt az időt most Istenre szánod, és próbáld elengedni a saját világodat, azt, ami éppen foglalkoztat!

 

Így vetheted le makacsságodat!

A makacsság vagy makrancosság egy megosztó tulajdonság. Egyesek szerint csak így lehet előrejutni az életben.
Kinek van igaza? Ahogy az életben sok területen, úgy a makacsság esetében is önmagad megismerése és a helyes mérték, az arany középút megtalálása a legjobb megoldás.
 
Mikor érdemes makacsnak lenni?
Érdemes makacsnak lenned akkor, ha nagy változást szeretnél az életedben, és ezzel kapcsolatban fontos döntéseket kell hoznod. Milyen egyetemre akarsz járni, kit szeretnél életed párjának, munkahelyet akarnál váltani, vagy egyszerűen egészségesebb életmódra akarsz váltani.
Fontos, hogy a kényelmes környezettel szembe tudj menni – habár ezt a fajta makacsságot inkább eltökéltségnek nevezzük, és ez egy nagyon tiszteletreméltó tulajdonság.
 
Mi a helyzet a valódi makacssággal?
Azzal a magatartással, amikor egyszerűen azt mondja valaki, hogy „nem, akkor sem, és csak azért sem”? Ez a fajta csökönyösség egyértelműen a ló túloldala, és ha gyakran előfordul, akkor pszichológiai rugalmatlanságot jelezhet.
A makacsság hátterében gyakran a változástól való félelem áll. Az illető félti megszokott biztonságát, és az efölötti kontrollját feladni. Ez eredhet bizonytalanságból vagy a változással kapcsolatos tévhitekből, ami pedig múltbeli rossz tapasztalatokban gyökerezhet.
Ezzel az a probléma, hogy a fejlődés is változás, így a csökönyösség ennek is útjába állhat. Elvégre személyiséged és környezeted fejlődése pont azon múlik, hogy mennyire vagy képes felülvizsgálni az eddigi helyzetet, kételkedni, gondolkodni, önkritikát gyakorolni és a jó irányba változtatni.
 
A makacsság sokszor az empátia hiányával jár együtt, amikor képtelen az illető a másik helyébe képzelni magát, az ő szemével látni az eseményeket, együttérezni vele – így az emberi kapcsolatok kárára is válhat ez a tulajdonság.
 
Mit tegyél, ha túl makacs ember vagy?
1. Ismerd meg önmagad! Gondolkozz el rajta, milyen helyzetben váltasz védekező üzemmódba és kezdesz ragaszkodni a saját igazadhoz. A munkahelyen? A pároddal szemben? Ezzel felderítheted a gyenge pontjaidat, és ezek tudatosítása máris egy óriási lépés a megoldás felé. Gyakorold az empátiát! Próbáld meg, hogy nem a saját pozíciódból, hanem a másik szempontjából nézel rá a helyzetre: ő miért csinálhatja ezt? Mit érezhet, hogy eshet neki, amit én mondok?
 
2. Tévedni emberi dolog! Ezt sokaknak nehéz elfogadni, de nagyon felszabadító érzés, ha végre elfogadod, hogy ember vagy, hogy hibázhatsz. Ezzel nincsen semmi baj!
Ez még nehezebb lesz: ismerd is be, ha hibázol. Ez az egyik legvonzóbb emberi tulajdonság, és – elsőre paradoxnak tűnhet, de – a bölcsesség alapja.
 
3. Merd kimondani: „Nem tudom.” Előfordulhat, hogy csak mondod a saját igazadat, de közben érzed is, hogy annyira nem is vagy benne biztos. Ilyenkor szabad ezt elismerni, ezzel utat nyitsz mások ötleteinek, teret kaphatsz és adhatsz a tanulásra, a fejlődésre. És, bár sebezhetőnek érezheted magad először, de valójában ez bizalmat ébreszt önmagadban és másokban is.

Vous.hu 

Az igazságra kell rátalálnunk

November 24. – Krisztus Király 
Olv.:  Dán 7,13-14; Zs 92; Jel 1,5-8;  
Evangélium: Jn 18,33b-37 

Egy híres matematikus egy alkalommal ezt mondta New-York bíborosának „Nézetem szerint eljön majd a nap, amelyen matematikailag bizonyítani tudjuk, hogy Isten léte egy képtelen feltételezés. Mit szólna akkor, bíboros úr, ha egy bonyolult egyenlet segítségével kimutatnánk, hogy nincs Isten?” A bíboros így válaszolt: „Szép nyugodtan megvárnám, amíg fölfedezik az egyenletükben a hibát.”  

„Igen, én király vagyok. Én arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” Nagyon könnyen elfelejtjük, hogy az igazság nem valami olyasmi, amit nekünk embereknek kell kitalálni! Nekünk az igazságra kell rátalálnunk. Az igazság értünk van, nekünk szól, tehát nem független tőlünk. Azonban mi még kevésbé vagyunk függetlenek tőle. Nincs az a hamis szándék, igaztalan ügy, téves döntés, amit ha valaki nagyon akar, meg ne tudna indokolni magának, esetleg másoknak is – attól azonban az indokai még nem lesznek igazak, mint ahogy a döntése, a cselekedete sem. Úgy gondolom, lassan kezd belefáradni, sőt talán inkább belepusztulni a világ és az emberiség abba, hogy megkérdőjelez alapvető, minden korban és minden emberre vonatkozó igazságokat, s megpróbál helyettük másokat, sokszor egészen ellentéteseket keresni. A társadalom szétesettsége, alapvető közösségeink felbomlása, a természeti környezetben és az emberi életben okozott károk mind-mind azt mutatják, hogy a modern ember minden hangzatos érve és átmenetileg vonzónak, sőt nélkülözhetetlennek tűnő anyagi kütyüje ellenére nagy erővel pusztít és rombol. Nem tudjuk egész mássá lecserélni önmagunkat ahhoz képest, amilyenek vagyunk. Nem tudjuk a világot sem teljesen kiforgatni a sarkaiból és egész mássá tenni, mint amilyen. Bizonyos változtatásokra van lehetőség, sokszor szükség is akár az egyes emberek, akár a társadalom, akár az anyagi világ létében, de ha az alapokat rugdossuk ki, akkor nem valami „újat hozunk létre”, hanem csak pusztítunk.   

Miféle igazságról, igazságokról van itt szó?   
Az igazság nem elvont állítások halmaza, hanem mindig személyhez kötődő, sőt maga is személy: Jézus Krisztus. Az igazság, vagyis az „igaznak lenni” tulajdonság, amely elsősorban személyre, személyekre vonatkoztatható. Állításokra, tettekre csak annyiban, amennyiben igaz személyektől származnak.  

Az igazság nem ideiglenes, hanem örök. Nem csak életünk bizonyos szakaszaiban, hanem mindig érvényes. A kezdettől a végig. Jézus mondja: „Én vagyok az alfa és az omega.” Sok kijelentés, megállapítás lehet igaz, amennyiben megfelel a valóságnak, ugyanakkor mégis lényegtelen vagy csak kevesek számára, ideiglenesen fontos. A nagy „igazságok” azonban, amelyeken az emberi élet és társadalom léte, fennmaradása, boldogsága nyugszik, mindig, mindenhol, mindenki számára nélkülözhetetlenek.  

A nagy igazságok, amelyek megnyilvánulnak az erkölcsi értékekben és az igaz magatartásformákban, nem mások, mint a Teremtő Isten által belénk és a világba ültetett törvényszerűségek. Ezeken nem változtathatunk rombolás nélkül. Az emberek letértek ennek az igazságnak az útjáról, eltorzították az emberarcot és a világ arculatát. Ezért lett Isten emberré Krisztusban, hogy újra „tanúságot tegyen az igazságról”. Hogy megmutassa, hogyan viszonyul Istenhez, embertársaihoz és a teremtett világhoz az az ember, akit Isten eredetileg megálmodott.   

Amikor királyról beszélünk, akkor elsősorban olyasvalakit értünk alatta, aki törvényeket hoz és kér számon. Krisztus Király ünnepén arra a Jézusra irányítjuk a figyelmünket, Aki helyreállította, újra meghirdette a Teremtő Atya által alkotott törvényszerűségeket, és Aki majd ezek alapján megítéli életünket. Ő azonban nemcsak felülről diktálva hirdeti ki az isteni igazságokat, hanem elénk is éli: velünk együtt, sőt nálunk sokkal tökéletesebben teljesíti ezeket a törvényeket. Ő olyan király, Akinek valóban hatalma is van érvényre juttatni az igazságot, Aki meg tudja adni azt a boldogságot, amit ígér a törvényeit betartóknak, s Akire ezért mindig érdemes hallgatni. 

Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa