Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!
Meghoztam a csütörtöki IRÁNYTŰ-t számodra, melynek az a feladata, hogy a heti küzdelmek közepette is a helyes úton tartson, és ne lankadj az Isten-keresésben!
Ez a levél egy anyaggyűjtemény, mely a hét hátralévő részéhez (csütörtök, péntek, szombat) ad olyan impulzusokat, amelyek segítenek töltekezni, és megtartani Isten jelenlétében és szeretetében!
Saját imaszándékodat az oldal aljára írhatod!
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!
IRÁNYTŰ:
„MÉLYSÉGEINK FELÉ” – Isten megtapasztalásának szempontjai, gyakorlatai
Gyorsuló világban élünk, mi magunk is egyre zaklatottabban. Ezért is szükséges odafigyelned önmagadra, az Istennel való kapcsolatodra. A jelenlét gyakori észlelése átalakulással járó út, saját mélységeid felé irányít, hogy megtapasztalhasd, Isten úgy szeret, amilyen vagy.
Erről szól az alábbi 13 részes sorozat!
Hogyan őrizd meg a kapcsolatodat Jézussal?
„Szüntelenül az Úr van szemem előtt, meg nem ingok, hisz ő áll jobbomon.” (Zsolt 16,8)
Amikor Isten jelenlétére figyelünk, észrevétlenül olyan erőt kapunk, amelynek segítségével meg tudunk birkózni a nehézségekkel, és közben nem veszítjük el a talajt a lábunk alól. Megtapasztaljuk, hogy minden felmerülő nehézség között is megtart, hordoz a talaj, amelyen állunk. Ez egy nagyon különleges élmény, amelyet kívom, hogy te is megtapasztalj!
Szemléletesen mutatja be Péter apostol vízen járásának evangéliumi története ezt az erőt, amelyben az Isten felé forduló ember részesül. Péter kezdettől fogva Jézusra tekint. Ezekkel a szavakkal fordul hozzá: „Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen”. Jól tudja, hogy magától nem képes rá. Jézus válasza: „Gyere!” Jézusra tekintve Péternek valóban sikerül a vízen járnia. Talán azt vetjük ellene, hogy a mi helyzetünk teljesen más. Mi nem a Genezáreti-tavon tartunk Jézus felé. Így igaz!
Az evangéliumi rész ma is azt szeretné értésünkre adni, hogy Jézushoz fűződő belső kapcsolatunk tart meg minket. Ellenkező esetben könnyen elmerülünk, és hajlamosak vagyunk elveszíteni a talajt a lábunk alól. Péter apostolhoz hasonlóan a gondjaink és kétségeink akadályoznak abban, hogy kapcsolatban maradjunk Jézus Krisztussal. Amikor Péter saját félelmeivel és kétségeivel kezd foglalkozni, elveszíti a szemkontaktust. Megszakad a Jézus-kapcsolatból kapott erő, mely lehetővé tenné számára, hogy az ingatag talaj ellenére is állva maradjon. Ekkor kezd süllyedni, és már csak egy segélykiáltásra futja: „Uram! Ments meg engem!” Jézus azonnal felé nyúl, megragadja és így szól hozzá: „Te kishitű! Miért kételkedtél?” (Mt 14,22-33).
Az imádkozó akkor tartja a helyes irányt, ha nem fojtja el érzelmeit, és kapcsolatban marad a jelennel. Nem fordul szembe a széllel, és nem harcol ellene, engedi, hogy fújjon. Közben megtapasztalja, hogy az érzések önmagukban nem léteznek. Jönnek és mennek, mint a hullámok. A belső hullámzásra nem figyelve szüntelenül afelé fordul az imádkozó személy, ami hordozza és megtartja őt. Belső szilárdságra tehet szert ezáltal.
Ha azonban az érzések túl hevesek, a gondolatok is gyorsan összecsapnak a fejünkben. Ilyenkor szinte lehetetlen megállni és „egyszerűen” észlelni az érzéseket, és közben a jelen észlelésére figyelni. Istennel való kapcsolatunk megőrzése érdekében fontos, hogy ilyenkor szabadon és közvetlenül fejezzük ki ezeket a heves érzéseket – a panaszt és a kétségbeesést éppúgy, mint a dühöt és a haragot – anélkül, hogy megítélnénk azokat.
Kapcsolatban maradok tehát Istennel, ugyanakkor kapcsolatban vagyok pillanatnyi realitásommal is. Időt engedek magamnak, míg lassan ismét egyre jobban megnyugszom. Most már képes vagyok egy pillanatra tudatosan észlelni az érzéseimet, és ezekkel együtt a jelen gyógyító ereje felé tudok fordulni.
Ilyen tapasztalatok megszerzésében fogunk intenzíven segíteni neked itt.
GYAKORLAT:
Lehet, hogy érdemes még egyszer elolvasnod az előbbi gondolatokat! Mi az, ami leginkább megérintett benne? Mi az, aminek gyakorlására késztetést érzel? Az imádságodban kérd hozzá Isten kegyelmét!
Ünnepeld meg a sikereidet is!
Képzeld el, hogy minden nap elmész a boltba és veszel valamit, aztán haza mész berakod a kamrába és elfeledkezel róla. Aztán amikor el akarnád készíteni a vacsorát, nézed a hűtőt és nem találsz semmit, amiből főzhetnél. Mivel elfelejtetted, hogy a kamrában is vannak dolgok, így elszomorodsz és inkább hagyod az egészet. Mivel elfelejtetted, hogy már vásároltál, ezért nem tudsz főzni és inkább meg sem próbálsz vacsorát készíteni.
Tegyük fel, hogy a dolgok a kamrában a sikereid. Minden egyes elért eredményedet berakod a kamrába, anélkül, hogy igazán megünnepelnéd őket, majd pedig gyorsan elfelejtkezel róluk. Így, amikor egy új kihívás jön és meg kellene oldanod valamit – mint például a vacsora -, mivel nem emlékszel arra, hogy miket tudtál a múltban végrehajtani, így meg sem próbálod az új dolgot, hanem inkább hagyod az egészet. Vagyis olyan sikerekből és eredményekből nem lehet főzni, nem lehet építkezni, amit nem tudatosítasz!
Ezért arra biztatlak, hogy nézz be a „kamrába”, vedd számba a sikereidet, és emellett azt is döntsd el, hogyan fogod ezeket megünnepelni mostantól. Ha tényleg megjutalmazod magadat azután, hogy valamit elértél, valószínűbb, hogy az agyad jobban fog emlékezni arra, ami miatt kapott valami jót. Így, amikor egy új szituációba kerülsz, ami kihívást okoz Neked, könnyebben tudsz majd visszagondolni a sikerekre és jó dolgokra, amit eddig elértél és amire büszke lehetsz!
FELADAT:
1, Gondold végig a legutóbbi sikereidet, hogyan ünnepelted meg?
Mit csináltál azután, hogy elértél valamit? Felhívtad a barátaidat vagy a szüleidet? Vettél magadnak valamit? Vagy rendeltél egy finom vacsorát? Egyáltalán megünnepelted? Most visszanézve, hogyan ünnepelted volna meg?
Azért gondolom, hogy a lépés fontos, mert egy valós példán keresztül tudod megnézni, hogyan viselkedtél a múltban és eldöntheted, hogyan kellett volna megünnepelned azt, amire büszke lehetsz! Szóval, mielőtt tovább megyünk, tudatosítani kellene, hogy eddig hogyan kezelted a sikereidet. Ez lesz a kiindulási alap, amin, ha szeretnél, tudsz változtatni.
2, Szedd össze a nagyobb sikereidet az életedben!
A következő lépés, hogy összeszeded az eddigi életed nagyobb eredményeit! Gondolhatsz itt bármire, amit Te sikernek értékelsz! Ezek a nagyobb eredmények jöhetnek a magánéletedből, a munkádból, vagy a hobbijaidból. De az is lehet, hogy az önfejlesztés során lesz olyan eredmény, amit sikernek gondolsz. Szedd össze ezeket, és ha tudsz, legalább 20-at írj fel!
3, Hogyan fogod megünnepelni a legközelebbi sikeredet?
Az utolsó lépés pedig természetesen az, hogy eldöntöd a következő sikeredet, hogyan fogod megünnepelni és tudatosítani! Az is jó, ha bevezetsz egy hagyományt, hogy mindig, amikor elérsz valamit, akkor iszol egy pohár pezsgőt, vagy vacsorát rendelsz egy kedvenc éttermedből!
ÖSSZEGZÉS:
Végül arra szeretnélek kérni, emlékezz ezekre a sikerekre akkor, amikor valami nehéz! Amikor egy új kihívás van előtted, vagy félsz, hogy nem tudsz majd megfelelni! Ezek a sikerek tudnak majd átlendíteni a holtpontokon, hiszen, ha akkor el tudtad érni, amit szerettél volna, akkor most miért ne tudnád? Meríts ezekből bátorságot és hitet! Legyenek ezek a régi sikerek az építőkövei a következő sikereidnek! Persze, ez csak akkor lehetséges, ha tudatosítod őket, most viszont már azt is tudod, hogyan tedd ezt meg!
Varga Eszter coach
Ne zárkózzunk el embertársaink elől!
Január 26. – Évközi III. vasárnap
Olv.: Neh 8,2-4a.5b.8-10 Zsolt 18 1Kor 12,12-30 v. 1Kor 12,12-14.27
Evangélium: Lk 1,1-4;4,14-21
Egy buzgón vallásos és fegyelmezett férfi elhatározta, hogy a nagyböjt egész ideje alatt napnyugtáig sem ételt, sem italt nem vesz magához. Valóban hősiesen állta is a maga vállalta önmegtartóztatást. Érezte, hogy Isten számára kedves a fogadalma, mert minden este, amikor feltekintett az égre, a falu melletti magas hegy fölött egy ragyogó fényes csillag jelent meg. Ez a csillag úgy mosolygott le rá, mintha Isten elégedett, nevető arca lenne. Egy alkalommal, már túl a nagyböjt közepén, a férfinak el kellett kísérnie az egyik szomszéd kisfiút a hegyen túlra, be a városba. Hosszú, több órás út volt ez, meredek kaptatón át. Már reggel neki is indultak. A meredek ösvény, a megerőltető kapaszkodás miatt gyorsan megszomjaztak. A férfi persze nem ivott egy kortyot sem, de a lihegő kisfiút minden pihenőnél biztatta: „Igyál, fiam!” A gyerek azonban mindig azt válaszolta: „Csak ha te is iszol!” A férfi aggódva látta, hogy a kisfiú egyre jobban kitikkad. Tépelődött, kínlódott, hiszen nem akarta megszegni fogadalmát. Azonban a szenvedő gyereket sem bírta látni. Ezért hát mégis ivott néhány kortyot, s megnyugodva látta, hogy a fiú is oltja a szomját. Este, amikor hazaért, eleinte nem merte fölemelni a tekintetét a hegy fölé. Attól félt, nem látja meg többé a csillagot, hiszen nem tartott ki amellett, amit Istennek ígért. Amikor egy idő múlva mégiscsak felpillantott, csodálkozva látta, hogy két ragyogó csillag fénylik a hegycsúcs fölött.
Sokan gondolják, hogy alapvetően könnyebb, egyszerűbb az embernek egyedül élni, dolgozni, bármit is csinálni! Legalábbis a napjainkban egyre gyakoribb individuális életmód és magatartásmód ezt sugallja. A másik ember csak zavar. Mindig a gond van vele. Másképp gondolja, másképp csinálja, bénább, ügyetlenebb, mint én! Még nem tudja, amit kellene. Nem elég kitartó, vagy épp mindent elsiet stb. stb. Jobb egyedül dolgozni, mert úgyse tudja senki olyan tökéletesen megcsinálni, mint én! Még imádkozni, Istenben hinni is jobb egyedül. Senki nem szól bele a hitembe, az erkölcsi életembe, nem kényszerít olyan szertartásokra, amiket én nem akarok! Nem kell a másik ömlengéseit, panaszait hallgatnom, a bűnein, hibáin botránkoznom! Nem húz vissza, nem ad rossz példát stb.
Azonban a szentlecke egyértelműen elénk tárja, hogy Istennek nem kedves az ilyen egyénieskedő életforma és vallásosság! Méghozzá azért nem, mert a szeretet Istene számára nem az ember egyéni tökéletessége, kicsiszolt képességei a fontosak elsősorban, hanem az, hogy ezeket hogyan használja mások javára, vagyis hogyan szeret! A sok tagból álló egyetlen test, melynek sokféle tagja mind együttműködik az egész javára: ez Jézus álma az egyházról, az egész emberiségről! Az egyedül végzett munka lehet gyorsabb, tökéletesebb, mint a közös tevékenység, mégis sokkal kevésbé hatékony! Nem adja meg a lehetőséget a fejlődésre, tanulásra másoknak. Hiányzik belőle a közös teljesítmény öröme, a személyes gazdagodás. Nem is beszélve arról, hogy ki fogja folytatni, ha én kidőlök a sorból! Az egyedül megélt vallásosság, imaélet szintén nem lehet soha olyan tökéletes és kedves Isten előtt, mint a közösen gyakorolt hit, a közös imádság! A másik felkarolása, szerető segítése kedvesebb Isten előtt, mint az egyénileg gyakorolt önmegtagadások. Hiába alakítok én ki magamban nagyszerűbbnél nagyszerűbb tulajdonságokat, erényeket, ha ezeket nem kamatoztatom mások javára, akkor semmit sem érnek, ahogyan Pál szeretethimnuszából is tudjuk!
Az evangéliumban Jézus a saját küldetéséről, annak lényegéről beszél. Nem azt mondja, hogy csak azért küldte őt az atya, hogy példát mutasson erkölcsi tökéletességből. Hogy különféle elmélkedés- és imamódokat tanítson. Természetesen ezeket is tette. Azonban amikor a küldetéséről vall, mégis ilyen szavakat használ: Azért küldött, „hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, hogy megnyissam a vakok szemét, szabadulást hozzak a foglyoknak.” Vagyis Jézus számára is az áldozatkész segítségnyújtás, az elesettekkel való közösségvállalás volt a legfontosabb. Ne zárkózzunk hát el embertársaink elől! Még ha sokszor nyugodtabb, látszólag könnyebb is lenne az életünk mások nélkül, higgyük el, hogy csak a szeretet közösségében lehet értelmes és boldog!
Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa