8 lépés a magány leküzdésére

Képzeljük el, hogy most költöztünk egy új városba, ahol még senkit sem ismerünk. Vagy éppen gyermekünk születik, ám a korábbi barátaink, ismerőseink jelenleg teljesen más életszakaszban járnak, és elmaradnak a régi találkozók. És az is előfordulhat, hogy rengeteg barátunk van, mégis úgy érezzük, senkihez sem kapcsolódunk igazán mélyen. Az élete egy pontján mindenki megtapasztalja a magány érzését. A krónikus magányosság érzete azonban komoly egészségügyi veszélyhelyzet: könnyen depresszió kialakulásához vezet, növeli a stroke kialakulásának kockázatát, gyengíti az immunrendszert. Figyeljünk az intő jelekre, és tegyük meg a szükséges lépéseket, mielőtt eluralkodna rajtunk a tehetetlenség érzése.

Íme, a 8 lépés, mely segít a magány leküzdésében:
1. Készítsünk listát azokról a tevékenységekről, amelyeket egyedül is végezhetünk.
Ironikus, de ha úgy próbáljuk kúrálni a magányt, hogy emberekkel vesszük magunkat körül, rövid távon ugyan megszűnik a kellemetlen érzet, ám amint ismét egyedül maradunk, ránk törhet a szorongás az egyedüllét miatt. Sokkal hatásosabb a szakemberek szerint, ha olyan tevékenységekbe kezdünk, melyeket egyedül is élvezhetünk. Kirakózás, horgolás, festés, varrás. Bármibe belefoghatunk, a lényeg, hogy élvezzük, amit csinálunk. A cél ugyanis az, hogy megérezzük, egyedül is érezhetjük boldognak magunkat, nincs szükség ehhez másik emberre.

2. Egyedül lenni emberek között.
A második lépés, hogy kimozdulunk. Elmehetünk múzeumba, moziba, könyvtárba, baba-mama klubba. Bárhova, ami csak érdekel. Kereshetünk kezdő fotótanfolyamot vagy sakkcsoportot, ha az érdekel. Ezúttal az a lényeg, hogy olyan emberek között legyünk, akiket eddig nem ismertünk. Teremtsünk új kapcsolatokat!

3. Írd össze, kikre számíthatsz, ha magányos vagy.
Ki az, aki jókedvre tud deríteni, ha szomorúak vagyunk? Barát, családtag, vagy éppen a könyvelőnk? Ha készítünk magunknak egy listát azokról a személyekről, akikhez bátran fordulhatunk olyankor, mikor úgy érezzük, nincs kihez szólnunk, máris oldódik a szorongás a magány miatt. Minél többen kerülnek a listánkra, annál jobb.

4. Akkor is találkozz emberekkel, ha épp semmi kedved hozzá.
Gyakori, hogy a hátunk közepére sem kívánjuk az aktuális találkozót vagy hogy idegen emberekkel keljen eltöltenünk pár órát. De néha át kell lendíteni magunkat ezen a ponton, és nem szabad lemondani minden programot.

5. Önkénteskedés.
Játék a cicákkal az állatmenhelyen, kutyasétáltatás, ételosztás, vagy éppen látogatás az idősek otthonába. Az önzetlenség hihetetlenül kellemes érzéseket szabadít fel az emberben, így ez lehet a magány egyik legjobb ellenszere. Ráadásul új emberekkel és kisállatokkal is megismerkedhetünk, akik a világon a legboldogabbak lesznek, ha újra meglátogatjuk őket.

6. A testmozgás boldoggá tesz.
Már ezerszer hallhattuk, hogy milyen előnyös hatása van a sportnak a lelki egészségre. Válasszunk olyan mozgásformát, ahol minél közelebbi kapcsolatba kerülhetünk a természettel. A mezítlábas séta a fűben vagy homokban, a víz érintése a szenzomotoros ingerlés által, különösen erős hatással vannak a pszichés egyensúly megteremtésére, erősítésére.

7. Kitartó terápia.
Még ha szkeptikus is vagy a pszichoterápia hatásosságát illetően, a magány oldására már pusztán azért is jó lehet, mert van valaki, aki végighallgat és építő jellegű megjegyzéseket tesz.

8. A magány csak átmeneti állapot.
Soha ne feledkezzünk meg arról, hogy ha épp egyedül is érezzük magunkat, ez csak ideiglenes, nem tart örökké. Kötődések létrejönnek, megszakadnak, majd ismét újak keletkeznek. Csak esélyt kell adni rá.

Sokszor és sok helyen olvashattuk már, milyen káros a magány az egészségre. Nem árt tehát időben tervet készíteni a legyőzésére. Új emberekkel találkozni csak egy része ennek, de a többi lépés sem bonyolultabb. A legfontosabb, hogy még időben lépjünk.

(Forrás: Szimpatika.hu)

Te is lehetsz Isten küldötte

Február 02. – Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)
Olv.:  Mal 3,1-4   Zsolt 23  Zsid 2,14-18
Evangélium: Lk 2,22-40 

Rongyos koldusasszony botorkált végig egy kis angliai falun. Ételért könyörögve kopogott be a házak ajtaján. A legtöbb háztól elkergették, ráuszították a kutyákat, köveket dobáltak utána. Néhány háznál gúnyosan penészes kenyérhéjat, krumplihéjat öntöttek elébe. Csak egy szegényes viskóban, ahol egy öreg házaspár lakott, talált szíves fogadtatásra. Itt betessékelték a konyhába, megosztották vele egyszerű, de tápláló ételüket. Csak másnap reggel engedték útjára. Néhány nap múlva hírnök érkezett a faluba, aki hangos szóval hirdette, hogy a falu minden lakója meghívást kap a királyi palotába fényes díszebédre. Az emberek hitetlenkedve hallgatták, de mindenki felöltözött a legjobb ruháiba, s elindultak a főváros felé. Amikor asztalhoz ültek a palotában, csak ámultak-bámultak a gyönyörű, gazdag terítéken, az arany-ezüst evőeszközökön. Amikor azonban kihozták az ételeket és leemelték a fedőket a csillogó tálakról, megdöbbenve, bosszankodva látták, hogy penészes kenyérhéj, krumplihéj és kövek kerültek eléjük. Csak a viskóban lakó öreg házaspár kapott ízletesnél ízletesebb ételeket. Hangos méltatlankodásban törtek ki a falusiak. Ekkor belépett a falujukba érkezett rongyos koldusasszony. Néhány mozdulattal ledobta rongyait, kiegyenesedett, s íme előttük állt maga a királynő. Mindenki mélységesen elszégyellte magát és elnémult.  

Vajon felismerjük-e Isten küldötteit egyszerű külsőben, magunkfajta hétköznapi emberek képében is? Jézus szavait a messiási ígéretek beteljesüléséről megbotránkozva, felháborodva hallgatják a názáretiek, saját városkájának lakói. „De hát nem Józsefnek, az ácsnak a fia ez?” Elképzelhetetlennek tartják, hogy egy magukfajta egyszerű, szegény senkiházi által valósuljanak meg a próféták jövendölései. Ugyanaz a megvető, előítéletekkel teli magatartás ez, amely eleinte Natanael, a későbbi Bertalan apostol szavaiból kitűnik: „Jöhet valami jó Názáretből?” Azért az Isten küldöttjének mégis különb embernek kell lennie: előkelőbb származású, gazdag, hatalommal bíró embernek, akire odafigyel a világ. De ez a Jézus nem ilyen. Hiszen ismerik jól, közöttük nőtt fel, ismerik apját, anyját, rokonait.   

Jézus szembesíti hallgatóit azzal a ténnyel, hogy őseik is hányszor elkövették azt a hibát, hogy nem akarták felismerni, elfogadni Isten intéseit az egyszerű, hétköznapinak tűnő emberek szájából. A careftai özvegyasszony pogány létére hisz Illésnek, az üldözött, szakadt prófétának, akit saját népe nem támogatott elég hatékonyan a gonosz királlyal és királynővel szemben. Utolsó falatját is kész megosztani Illéssel, mert elfogadja az általa alig ismert Isten akaratát. A szíriai Naaman azért tisztul meg leprájától, mert hallgat a szolgája szavára, aki biztatja, hogy engedelmeskedjen Elizeus próféta szavának, s fürödjön meg hétszer a Jordánban. Ez a szintén pogány nagyúr egy szolga biztatására le tud mondani saját elképzeléseiről, s elfogadja Isten intéseként egy egyszerű, alárendelt ember szavát. A választott nép soraiból sokan akkor sem képesek erre. Jézust is azért nem fogadják el legtöbben Messiásnak, mert olyan saját elképzeléseik vannak Isten küldöttjéről, amelyekbe Jézus „nem fér bele” a maga valóságos, hétköznapi emberi mivoltával.   

Isten pedig legtöbbször egyszerű embereket választ üzenete közvetítőinek, nagyszerű tervei végrehajtóinak. Az embernek ki kell lépnie saját Istennel kapcsolatos elgondolásaiból, képzelgéseiből, hogy felfedezze Isten valóságos jelenlétét, igazi közeledését, valódi küldötteit.

Mi el tudunk-e fogadni Isten szava közvetítőinek olyan embereket, akikről soha nem feltételeznénk, hogy Isten kiválasztottjai? Akik kicsinek, jelentéktelennek tűnnek a szemünkben? Meg tudjuk-e látni Isten akaratát a teljesen hétköznapi, egyszerű eseményekben is, vagy csodákra, természetfölötti jelekre, nagyszabású fordulatokra várunk? Ezekre legtöbbször hiába várunk. Isten többnyire nem így nyilatkozik meg. Talán épp a szüleim vagy a gyermekem, az osztálytársam vagy a munkatársam, netán épp a nem túl tisztelt főnököm vagy a szomszédom lesz egy-egy helyzetben Isten akaratának közvetítője. Mint ahogy én is lehetek az mások számára.

Mi mindannyian, egyszerű emberként is lehetünk Isten küldöttei mások felé, ha merünk beszélni, tanúságot tenni Róla.   

Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa